2015. február 16., hétfő

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás (2. kötet)

Molyos leírása: Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni? Travis Maddox két dolgot őrzött meg az anyja halálos ágyán mondott szavaiból: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj! A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogy látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön.
Ezt a könyvet csupán egy nappal az első kötet után olvastam, így még emlékeztem egy csomó párbeszédre is belőle. Emiatt teljesen más élmény volt. A prológus, vagyis a Maddox anyuka halála szomorú volt, de ez kellett ahhoz, hogy értsük Travis indítékait. Sok cselekedetére fény derült, sok hülye pillanatát láttuk és épp emiatt lehetett még jobban beleszeretni. Az első könyvhez képest nem közöl igazán sok új információt, csak kapunk még két epilógust. De így is szeretjük :) Nekem tetszett, igazából az első kötet elolvasása nélkül is érthető, de úgy jópár rész homályos marad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése