Rövid spoilermentes összegzés: Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét.
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?
Nem okozott nagyon komoly nyomokat, de azért jó. A vége viszont teljesen zavaros. Az utolsó mondat valami olyasmi, hogy: "De ő továbbra sem írt vissza.". Én ezt egyszerűen nem értem. Ebből úgy tűnik, mintha lenne második kötet, de sehol se találtam semmit. Mindenesetre, ha nem zavar, hogy kicsit kaotikus a vége, akkor nyugodtan olvasd el, legfeljebb együtt írunk majd folytatást ha nem tudsz nélküle élni :)
2015. február 27., péntek
Anita Gayn: 50 dal amit rád pazaroltam
Rissa évek óta tudja, mit akar, Sage biztos benne, hogy tudja, mi kell neki, Lori tisztában van vele, mit nem akar, Luca pedig a világot szeretné a lábai elé, de mindannyian hamar rájönnek, valahol elvétették a számításaikat.
Az elején csak egy tipikus tini fanficnek tűnik. Rissa szerelmes Lucába, Luca nőcsábász, Sage szerelmi bánatban szenved amióta Tiffany szakított vele, Lori nem akar még egy barom pasit... Aztán jön tovább a sztori és hirtelen kiderül, hogy itt egyáltalán nem erről van szó. A 2. fejezettől a 24. fejezetig minden rendben. Aztán jön a 25. fejezet, és én egyszerűen nem értem. SPOILER: Rissa a végén összejön Nicoval. Igen, tényleg alig szerepel előtte. Igen, én sem értem miért. Igen, engem is felidegesített. SPOILER VÉGE
Az epilógus meg ugye később játszódik (itt egy évvel) és ott már egy csomó dolog helyre kerül (de Rissa szerelmi életét akkor se értem).
A könyv hosszúsága pont jó, egy napos könnyű olvasmány. Ha érdekel nézz utána, de könyvtári példány is bőven elég.

Jamie McGurie: Gyönyörű esküvő (3. kötet)
A könyv "előzetese": TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!
Ez inkább csak egy fél könyv, de így is megérte. Váltott szemszögben van elmesélve, így egyszerre látjuk mit csinál Travis és Abby. Nem érthető, ha nem olvastad az előzményt. Én inkább tovább fennmaradtam, de muszáj volt elolvasnom. De azt hiszem megéri kialvatlanul menni suliba ezért a sztoriért.
Nagyon mást már nem lehet mondani róla anélkül, hogy spoilereznék, úgyhogy ennyi. Ha olvastad az első és/vagy a második kötetet, akkor ezt is érdemes.

2015. február 16., hétfő
Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás (2. kötet)
Molyos leírása: Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni? Travis Maddox két dolgot őrzött meg az anyja halálos ágyán mondott szavaiból: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj! A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogy látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön.
Ezt a könyvet csupán egy nappal az első kötet után olvastam, így még emlékeztem egy csomó párbeszédre is belőle. Emiatt teljesen más élmény volt. A prológus, vagyis a Maddox anyuka halála szomorú volt, de ez kellett ahhoz, hogy értsük Travis indítékait. Sok cselekedetére fény derült, sok hülye pillanatát láttuk és épp emiatt lehetett még jobban beleszeretni. Az első könyvhez képest nem közöl igazán sok új információt, csak kapunk még két epilógust. De így is szeretjük :) Nekem tetszett, igazából az első kötet elolvasása nélkül is érthető, de úgy jópár rész homályos marad.

2015. február 15., vasárnap
Jamie McGuire: Gyönyörű Sorscsapás
Molyos leírása: Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
Amazon
„Bámulatos olvasmány, csupa nagyszerű szereplővel, izgalmas és nagy sóhajtozásokra késztető pillanatokkal, drámával, nevetéssel és széles érzelmi skálával. Komoly hírnevet kívánunk, Jamie!”
Nos, ez a könyv egyike azoknak, amelyet nehéz elengedni. Abby a főszereplő meséli el a történetet, az összes kis hangulatingadozástól kezdve a verekedésekig. Tökéletesen el volt minden magyarázva, én nem találtam elvarratlan szálakat. Ha szereted a romantikus könyveket, akkor ezt se hagyd ki!

2015. február 11., szerda
Gayle Forman: Csak egy nap
Az író neve miatt olvastam el a könyvet, de egyértelműen megérte. A borítós szöveg a következő: Allysont, a burokban nevelt amerikai lányt érettségi ajándékként a szülei befizetik egy nyugat-európai körútra. Londonban, egy szabadtéri Shakespeare előadáson találkozik Willemmel, a lezser holland színésszel, és azonnal kipattan közöttük a szikra. Amikor a sors másodszor is összehozza őket, Allyson rá nem jellemző módon letér a járt útról, és követi Willemet Párizsba. A szikrából egyetlen nap alatt fellobban a láng… amíg Allyson arra nem ébred az együtt töltött viharzó nap után, hogy Willem elment.
A sorsfordító napot az önmegismerés éve követi: Allyson megszabadul a belé nevelt korlátoktól, hogy megtalálja igazi szenvedélyeit és talán az igazi szerelmet.
Allyson az elején csak egy nyafka kislánynak tűnik. Aztán összefut Willemmel...
Nekem Willem alapból szimpatikus volt, egyszerűen csak a holland mivolta miatt is, de ezen kívül is jófej és vicces és szexi és okos és... Amikor pedig Allysont nemes egyszerűséggel elnevezi Lulunak viszi a prímet. Egy nap alatt úgy mutatja be Párizst, ahogy eddig még soha senki. A városnézés egyik fő alapköve ugyanis, hogy akarattal el kell tévedni. Nem tudod hol vagy, nem ismersz senkit (legfeljebb azt akivel együtt eltévedtetek) és olyan helyeket fedezhetsz fel, amit nem sok turista lát. Ezzel a módszerrel mennek végig a városon és belopják magukat a szívedbe.
Nem túl komoly a könyv, de így jó, ahogy van.

2015. február 10., kedd
Bartus Petra: Örökre nélküled
Nos, azt hiszem megvan a legújabb kedvenc könyvem. A borítós szöveg a következő: Az Örökre Nélküled egy könyv a megsemmisíthetetlen, már-már tragikusan felemésztő szerelemről, tele játékos szenvedéllyel, egy csipetnyi szexiséggel, rejtéllyel, izgalommal, megfűszerezve egy kis sötétséggel. Könyv, egy mélyreható kapcsolatról, mi garantáltan könnyeket csalogat elő. Nora rögeszmés viselkedéskutatás mániájának köszönhetően rossz helyre kerül, rossz időpontban. Vagy inkább rossz kihallgatásra. Miután hazugsággal vádolta a magas, tetkós, rossz fiús Ascher Dominiket, minden a feje tetejére fordul. Többek közt felismeri benne az egyetlen személyt, akiben megbízik, Deniszt, Dominik ikertestvérét. Dominik maga mellett akarja tudni a szemtelen lányt a fennmaradó idejében, szórakoztatásképp. Nora szerint nincs szerelem, Dominik szerint hiányzik belőle a remény. Nora képtelen megbízni bárkiben, Dominik csókot harcol ki belőle. Egy dolgot érdemes tudni az Ascherekről: Sosem hátrálnak meg. Sem a fenyegető üzenetek, sem Nora lépten-nyomon meglapuló múltja nem állhat az útjába. Főhősnőnk azon kapja magát, hogy bármit megtenne a testvérek biztonságáért. Akár a múltjával is szembeszállna. Még ha már lassan az őrületbe is kergeti őt. Még jó, hogy útközben megízleli a legyőzhetetlen szerelmet és talán még a várva várt őrangyalával is találkozhat.
A főszereplő, Dominek Amanda Norina (milyen név már ez?) egy 22 éves egyetemista, akinek a borzalmas múltja kihat a jelenére is. Bár ő ezt észre se veszi.És akkor jön a fiú és a lány kilép az árnyékokból, megküzd a démonaival és boldogan élnek amíg meg nem halnak. Azonban a sötét kis titkok folyamatosan rángatják vissza az őrület felé, hiába próbál kiszabadulni.
Itt most nincsenek mitologikus fajok, nincsenek epic jelenetek, de épp ezért lett ilyen jó. Ami nem fontos, azt nem is nyomja az író az orrunk alá. Nagyon aranyos karakter még Nora/Nóra/Norina/Amanda/Mandy/Mittudoménhogyhívtákmég barátnője Liza. Ő is enyhén őrült, csak nem a kezelendő fajtájú. A végén pedig még róla is megtudunk pár érdekes infót.
Összességében nekem tetszett ez a könyv, remélem másoknak is tetszeni fog.
A főszereplő, Dominek Amanda Norina (milyen név már ez?) egy 22 éves egyetemista, akinek a borzalmas múltja kihat a jelenére is. Bár ő ezt észre se veszi.
Itt most nincsenek mitologikus fajok, nincsenek epic jelenetek, de épp ezért lett ilyen jó. Ami nem fontos, azt nem is nyomja az író az orrunk alá. Nagyon aranyos karakter még Nora/Nóra/Norina/Amanda/Mandy/Mittudoménhogyhívtákmég barátnője Liza. Ő is enyhén őrült, csak nem a kezelendő fajtájú. A végén pedig még róla is megtudunk pár érdekes infót.
Összességében nekem tetszett ez a könyv, remélem másoknak is tetszeni fog.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)