Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.
És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?
Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?"
Amikor belekezdem, akkor csak úgy néztem rá, mint egy újabb young adult könyvre. Ez azonban több volt. Persze ebben is volt gonosz pomponlány, de a végén még róla is kiderül, hogy nem is az átlagos hülye csitri. A szokásos szexi srácot pedig egyáltalán nem piszkáljuk, persze megjelenik az elején és tudjuk, hogy van, de nem koslat Alexis után és van időnk eldönteni, hogy mit gondolunk róla. A különböző szellemek reálisan vannak ábrázolva, mindent tudunk róluk amit kell. Szereplőkből nem sorakoztat az író sokat fel elénk, de természetesen pár kevésbé fontos ember is nevén van nevezve.
Összességében szerintem ez egy jó könyv, én örülök, hogy elolvastam, remélem másoknak is meghozom a kedvét hozzá :)
Örülök, hogy hírt kaptam erről a blogról. Hajrá! Írhatnál a régebben olvasottakról is. Lehetne benne korosztályos besorolás, több magánvélemény, esetleg szempontok szerinti osztályozás. Persze ez a te blogod, ezek csak ötletek ;)
VálaszTörlésNo, jónak ígérkezik, Kérünk még könyvajánlásokat:-)
VálaszTörlés